Szekrényessy Kálmán kései edzői tevékenysége | 11. rész

MTK legendárium | 111. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

Szekrényessy Kálmán 1923. december 28-án a legváratlanabbul és legcsendesebben ment el. Éppen karácsony és Szilveszter között hunyt el. Temetésére Szilveszter napján húszfokos hidegben, tizenhárom centiméteres hóban, a rákospalotai Újköztemetőben került sor. A nagy hidegre jellemző, hogy kis híján a Duna is befagyott. Szekrényessyt a Pesti Hírlap saját halottjának tekintette és úgynevezett „grátisz” temetést rendezett számára, az ünnepnap miatt azonban sokakhoz nem jutott el a sportnagyság halálhíre:

„A Pesti Hírlap temettette, csöndes részvét mellett. Kijárt volna az elhunytnak az emlékezésnek néhány díszes virágszála, de az ünnepek miatt a Pesti Hírlap szerkesztősége nem tudta kellő időben értesíteni a sportköröket a gyászesetről. A magyar sport azonban nem lesz hálátlan Szekrényessy Kálmán emléke iránt.”

A laikus közvélemény soraiból ekkor már keveseknek volt tudomása róla, hogy Szekrényessy Kálmán személyében mily jelentős férfiút veszített el a magyar és európai sporttársadalom.

Ő volt a „legelső nagy magyar úszónk,” „szolgálta a magyar sportot, amelynek első úttörője volt. Szekrényessy Kálmán volt az első magyar úszó, és ő volt az első magyar sporthírlapíró.”

Egész életével és munkásságával az általa megteremtett magyar úszósportnak volt első és leghatékonyabb népszerűsítője, ezért is illették a „magyar úszósport első apostola” megtisztelő jelzővel, mely örökérvényű elnevezés méltán illette meg.

Szekrényessy Kálmán sírját e sorok írója (újpesti lakóhelye miatt) tévesen a felszámolt újpesti temetőben megsemmisítettnek vélte. Véletlen folytán 2007-ben értesült Szekrényessy valós nyughelyéről illetve, hogy a Nemzeti Kegyeleti Bizottság a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben örök időkre védetté nyilvánította azt. Ezen a nyomon elindulva állhatatos keresés és némi szerencsének köszönhetően került beazonosítani az erdő által benőtt területen lévő jeltelen sírt. Korabeli feljegyzéseim a továbbiakban így közvetítik az eseményt: „A Szekrényessy Kálmán sírját a mellém rendelt fősírásó – a rengeteg jeltelen sír miatt – először rosszul azonosította be. Úgy gondolta, hogy az egy műkővel ellátott sír mellett található. Látva a terep adta helyzet bizonytalanságát, ismét kértem a sír helyének lelépését. Úgy tűnt, hogy ez valóban nagy úszónk sírja. Ekkor a teljesen jeltelen és egyenes talajú síron a föld némi megkapargatásával kerestük az egykori fejfa bronz öntvényét a névvel. Nem jártunk sikerrel. Végül a sírt megjelöltem, hogy visszataláljak. Célom volt egy síremlék felállítása, melyhez már beszereztem a sírt levédő Nemzeti Kegyeleti – és Emlékhely Bizottság engedélyét. Mielőtt eljöttem, a fősírásóval a helyszínről, felírtam e sírral szomszédos sírok adatait. A mellette lévő kővel kerített hant felirata azonban olvashatatlan lévén, próbáltam az ujjaimmal követni a betűket. Látva elszántságomat, segített: „Azt nem úgy kell!” – mondta – és bíztatott, hogy egy marék földdel dörzsöljem be a megvakult, szöveget. Ez sikerre vezetett, előbukkant egy név. Ezt gondosan feljegyezve füzetembe, elhagytuk a helyszínt.

A fősírásó a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet. Ismét figyelmeztettem, hogy nem vagyok teljesen nyugodt a sír beazonosításában. Ekkor megígérte, ha visszaérünk az irodába, a főkönyvekben utánanéz. Így is lett, jó órán át keresgélt (személyiségi jogok miatt csak ő tekinthetett be az anyagba), végül a kopott sírkő előhívott neve vezetett nyomra. Kiderült, hogy pont ebben a sírban (és nem a mellette lévőben) nyugszik Szekrényessy Kálmán, méghozzá elég szerencsésen. A sírra ugyan 1966-ban rátemettek egy férfit (az ő nevét mutatta a kő) de csak exhumált csontok kerültek ide, melyeket 50 cm mélységbe helyeztek, vagyis első úszónk földi maradványai bolygatatlanok maradtak…” (Folytatjuk)

Ezt olvastad már?